Arad területén már az ókorban léteztek emberi telpülések, az ásatások során csiszolt kőkorszakbeli, bronzkori és vaskori leletek is napvilágra kerültek. Valószínűleg a megye területén húzódott Dácia, római tartomány határát jelölő limes (földsánc) is.
A területet a honfoglaláskor azonnal birtokba vették a magyar törzsek, a város valószínűleg I. István királyunk által ispánként beiktatott Orod vagy Arad nevű személyről kapta a nevét.
Az Arad és Öthalom közötti területen egy földvár maradványaira is rábukkantak a kutatók, melynek gerendából készült falai és bástyái feltehetően a IX-X. századból - I. (Szent) István korából - származnak. Ebben a várban vagy mellette tartották 1131-ben azt az országgyűlést, amelyen felkoncoltak 68 főurat, II. (Vak) Béla ellenfeleit, akiket a király hajdani megvakíttatásáért felelősnek tartottak, és akik a trónkövetelő Borisz támogatói voltak.
A vár a XII. században elveszítette jelentőségét, és megszűnt királyi várként létezni. 1241-ben és 1285-ben a tatárok lerombolták, és a XIV-XV. században már egyetlen okirat sem említi Aradot várként.
A jelentéktelen erődítményt Dózsa hadai 1514-ben elfoglalták, majd a város török kézre kerülése után, 1554-ben - Arad jelenlegi területén - egy templom köré új vár épült.
A tizenöt éves háború alatt (1593-1606) a várat Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadai szállták meg, de az három év után újra a törökök kezébe került. A törököktől 1691-ben sikerült visszafoglalni, majd a zentai csata (1697) után elhatározták megerősítését, és a régi négyszögletű várat új sáncokkal és bástyákkal látták el.
A XVIII. század közepétől indult meg a város igazi és jelentős fejlődése, és a településen kialakultak az alföldi városokra jellemző céhek.
Aradon kezdetben két városháza volt, egy szerb és egy német, de a város szaporodó lakossága hamarosan szükségessé tette, hogy a két szerény épület helyett új városházát építsenek (1770 körül). Közben felépült a minoriták temploma - melyre csak az 1820-as években engedélyezték a torony felhúzását -, és Mária Terézia rendeletére, a ma is álló új vár.
A fejlődő városban 1812-ben megalakult a román nyelvterület első tanítóképzője, a város színházában pedig 1818-tól rendszeressé váltak a német, majd a magyar nyelvű színielőadások.
A pesti forradalom híre 1848. március 17-én jutott el Aradra. Júniusban megkezdődött az aradi nemzetőrség létrehozása, melynek később nagy szerepe volt a megyei ellenforradalmi megmozdulások elfojtásában. A várból októbertől júliusig, megszakítás nélkül ágyúztatta a várost a Habsburgokhoz hű parancsnokság. A várat végül Vécsey Károly tábornok foglalta el, majd a sebesült Damjanich János átvette a parancsnokságot, aki a világosi fegyverletételt követően ismét átadta az osztrákoknak.
A magyar szabadságharc bukása után a városba helyezte át főhadiszállását Haynau táborszernagy, a "bresciai hiéna", akinek utasítására egymás után születtek a halálos ítéletek a szabadságharcban részt vett főtisztek és politikusok ellen. Ebben az időszakban, 1849. október 6-án az aradi vár melletti vesztőhelyen végezték ki a magyar forradalom tizenhárom tábornokát.
A vár az 1850-es években börtönként működött, számos jeles magyar személyiség raboskodott benne.
Arad gazdasági fejlődése a XIX. század második felében felgyorsult, egymás után alakultak a jelentős gyárak és üzemek, mint pédául a Neumann testvérek malma és szeszgyára, a Weitzer vagon és gépgyár és a Marta automobilgyár. A várost 1858-ban bekapcsolták a vasúti közlekedésbe, és egymás után alapították a magyar és román lapokat (Alföld, Arad és vidéke, Aradi Közlöny, Tribuna, Romanul).
1883-tól a város központjában közvilágítást szereltek fel, mely előbb gázlámpákkal működött, majd később kicserélték villanyvilágításra. A közterek megteltek szobrokkal, ekkor avatták fel többek között a Szabadság-szobrot és a Kossuth-szobrot is.
1907-től a városnak filmszínháza is volt, az Uránia, de az 1920-as évekig számos némafilmet is forgattak Aradon a helyi színészek közreműködésével.
A város volt a román nemzeti mozgalom központja, és itt alakult meg az első világháború utolsó éveiben a Központi Román Nemzeti Tanács. Ez a Tanács folytatott megbeszéléseket a magyar kormány küldöttségével, melyek eredménytelenül végződtek. A sikertelen tárgyalásokat követően határozta el a Nemzeti Tanács a Nemzetgyűlés összehívását 1918. december elsejére Gyulafehérvárra, ahol kimondták Erdély egyesülését Romániával.
Arad fejlődésének dinamizmusa a két világháború között lelassult, az egyik legjelentősebb üzemet, a Marta automobilgyárat átköltöztették Brassóba, ahol repülőgépgyárrá alakult át. Ezzel egyidőben a polgári építkezések üteme is csökkent.
A második világháború alatt a várost elkerülték a harcok, csupán 1944-ben érte egy nagyobb bombatámadás, melynek sok civil áldozata volt.
A világháborút követően a szovjet hadsereg megszállta a várost, és a román egységek kivonultak a várból, ahová szovjet erőket telepítettek. Az 1950-es évektől megkezdődött az erőltetett iparosítás, létrehozták az ország első és legjelentősebb esztergapadgyárát, az óragyárat és az ipari óraműgyárat. A jelentős beruházások eredményeként megnövekedett a munkahelyek száma, és ezrével iskolázták be először a vidéki, később pedig a Kárpátokon túli fiatalokat. A fokozatosan növekvő lakosság számára panelelemekből készült lakónegyedeket építettek. A lakosság száma, a közigazgatásilag a városhoz csatolt falvakkal együtt, megközelítette a kétszázezret.
Az erőltetett iparosítás és a betelepítések a lakosság nemzetiségi összetételét is jelentősen megváltoztatták. Ez a nagyszámú románság betelepítése mellett annak is tulajdonítható, hogy mintegy tízezer zsidó, és ennél jóval több aradi német lakos is elhagyta szülőföldjét.
Ezekben az években a korábban oly változatos helyi sajtót felszámolták, magyar tannyelvű iskolákat vontak össze a többségivel, kiadványokat tiltottak be, és 1948-ban felfüggesztették az aradi magyar színház tevékenységét, majd teljesen meg is szüntették azt.
1989-ben Temesvárt követően Arad volt a második város, amelynek mindenre elszánt lakossága kivonult az utcára tüntetni a diktatúra ellen. December 21-én több tízezer aradi lakos gyűlt össze a Városháza előtti téren, ahol a Ceauşescu házaspár távozását és a szocialista rendszer megszüntetését követelték. Az aradi forradalmárok december 22-én vették át a hatalmat a kommunista rendszer képviselőitől. Azóta demokratikusan megválasztott tanács vezeti a várost.
Forras : itt
Fotók
Forras-Fotok : https://kepeslapok.wordpress.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése