2016. szeptember 9., péntek

Félixfürdő


Nagyváradtól 8 km-re délre fekvő üdülőhely, közigazgatásilag Váradszentmártonhoz tartozik.

1662-ben Szent Márton förödőbányája néven említik. Mai nevét Helchner Félix premontrei kanonokról kapta, aki a mohácsi csata után elpusztult Peceszentmártont és a határában volt fürdőt helyreállíttatta.

Félixfürdő régi nevén Pecze-Szent-Márton, valószínű az itteni Pecze-patakról kaphatta nevét. A települést egykor Villa Sancti Martini néven, az itteni Félix-fürdőt pedig Szent Márton fürdőnek nevezték.

A település a várad-előhegyi prépostság ősi birtoka volt, majd pedig a Szent István káptalané.

Az egykori Szent Márton település a Mohácsi vész után teljesen elpusztult, az 1566 évi adóösszeíráskor itt mindössze két portát találtak.

A települést csak 1716-ban állíttatta helyre és népesíttette be Helcher Félix premontrei kanonok, és a szomszédságában lévő Félix-fürdővel együtt a premontreieké lett.

Az 1900-as évek elején a településen már állt egy, a premontreiek által épített nagyobb kastélyszerű épület is, és ekkor még egy régi kolostor alapfalai is láthatóak voltak.

Az itt feltörő vizet Európa leggazdagabb hévízforrásának tartották. Napi 17 millió liternél több 49 °C-os vizet adott. A mellette levő melegvizű tóban pedig megtalálható volt a Nymphaea thermalis nevű vízinövény (tavirózsa), mely a termálvizet is kedveli, s amelyet még a törökök honosítottak itt meg.

A fürdő vizét az 1800-1900-as években csúz, idült bőrkiütések, köszvény és aranyeres bántalmak ellen használták.


A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Központi járásához tartozott. A Trianon utáni új román uralom nem tudott megbarátkozni azzal a történelmi ténnyel, miszerint a fürdő egy premontrei kanonok nevét viseli, így több szerencsétlen kísérletet tettek a település nevének eltüntetésére. Hivták Victoria fürdőnek, illetve Május 9. fürdőnek is, ám az átkeresztelések eredménye az lett, hogy rendre elmaradtak az üdülővendégek, ezért akarva-akaratlanul mégiscsak megmaradt a Félixfürdő elnevezés.

Forras : itt

Fotók





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése