2016. szeptember 16., péntek

Nagykároly


Szatmárnémetitől 34 km-re nyugat-délnyugatra, 130 m tengerszint feletti magasságban fekszik.
A természetes növénytakaróját jelentő mocsári erdőket a 18–19. században pusztították ki. Határának ma 73%-a szántó, 9%-a legelő és 3%-a rét. Talaja északon és keleten fekete öntéstalaj, nyugaton és délen csernozjom.

1264-ben már létezett és a Kaplon nemzetségbeli Károlyi család első birtokközpontja volt. Eredeti településmagja a mai kastély és a római katolikus templom között állhatott.

1346-ban a Károlyiaktól szombatonként hetivásár tartására kapott engedélyt, 1387-ben Zsigmond királytól ispánságot és pallosjogot kapott. Ennek dacára 1398-ban még mindössze három utcából állt. Az 1400-as években Károlyi Simon kezdte nagyobb településsé fejleszteni. 1418-ban királyi parancs rendelte el, hogy az ideköltözött jobbágyokat földesuraik nem követelhetik vissza. 1482-ben két országos vásár tartására nyert szabadalmat.

Károlyi Lancz László 1482-ben kezdte építeni várkastélyát. 1526-ban a várból indult el a Károlyiak bandériuma a mohácsi csatába.

Lakossága 1554-ben áttért a protestáns hitre. 1567-ben esperese aláírta a kálvini hitvallást. Református főtanodája működött. 1591-ben református zsinat székhelye volt, amely a Gergely-naptár bevezetése ellen tiltakozott.
Károlyi Mihály 1592-ben a török ellen a várat négy védőbástyával látta el, a vizesárkokat kiszélesítette, a megemelt védősáncot palánkokkal erősítette meg. A törökök egyszer ostromolták a várat, sikertelenül.

1598-ban még 276 adófizető család lakta, de a 17. században a császári katonaság többszöri pusztítása nyomán népessége megcsappant. 1615-ben II. Mátyás és Bethlen Gábor követei tanácskoztak a várban a Szatmár vidéki ellenségeskedések megszüntetéséről. 1622-ben ugyancsak a várban kezdte meg II. Ferdinánd és Bethlen Gábor a nikolsburgi béke tárgyalását.

Miután a Károlyiak a katolikus hitre tértek, hosszú pereskedések kezdődtek közöttük és a város református többségű iparos és nemes lakossága között. 1649-ben jezsuiták telepedtek le a városban.

1703-ban az erdélyi hadjáratából visszatérő II. Rákóczi Ferencet Barkóczi Krisztina feltartóztatta, és csak férje, az időközben a kurucok oldalára állt Károlyi Sándor parancsára nyitották meg előtte a vár kapuit. Rákóczi ezután 28 napig tartózkodott a várban, amely a továbbiakban a kurucok egyik központja lett. 1711-ben Károlyi Sándor és Pálffy János itt kezdték meg a tárgyalásokat a szatmári békéről. A béke után Károlyi megkezdte a település újranépesítését. Már 1712-ben megpróbálkozott 124 württembergi sváb család letelepítésével, de ők öt év alatt szétszóródtak. 1714-ben a Bobáld faluból 1672-ben odaköltözött románoknak a mai Hajdúvárosban családonként 27 hold földet és hajdúszabadságot adott. 1720 körül evangélikus szlovákok és görög katolikus ruszinok települtek be. 1741-ben 49 román és 43 ruszin család lakta. 1720-tól költöztek be Galíciából zsidók is, akiknek már Károlyi Sándor alatt saját bírójuk volt, 1741-ben pedig Károlyi ötven telket adományozott nekik a későbbi Zsidóköz helyén.

1743-tól Károlyi Ferenc családonként 30-40 holdas birtokkal és kedvezményekkel csábította a sváb telepeseket. 1744-ben még csak hét sváb mesterember lakta. 1745 és 1747 között 31 württembergi és 31 környékbeli sváb gazda, 1748 és 1752 között 91 németországi és 38 Szatmár vármegyei sváb gazda költözött be. 1762-ben már 132 sváb családfőt számlált. 1774-ig újabb 17 sváb jobbágy és 49 zsellér érkezett Németországból, 31 jobbágy és 19 zsellér pedig a környékről.

Először 1717-ben a csizmadiák, szabók és szűcsök céhe alakult meg, majd 1735-ben a tímárcéh. 1765-ben gyógyszertárat alapítottak. 1784-ben a városban 370 kézműves 54 különféle iparágat gyakorolt, a leghíresebbek a gubacsapók és a tímárok voltak. A céhek nemzetiségi alapon különültek el: főként kisnemesi származású magyarok voltak a csizmadiák, tímárok, gubások és szabók, svábok a kovácsok, lakatosok és kerékgyártók, szlovákok a fazekasok és kelmefestők, zsidók a pékek, mészárosok, gyertyaöntők és szappanfőzők. 1774-ben 372 egésztelkes gazda (közülük 231 sváb), 18 örökös jobbágy, 347 zsellér (közülük 121 sváb) és 148 inquilinus lakta.


A Károlyi-kastély
1725-ben a piaristák gimnáziumot alapítottak. 1754-ben a Károlyiak védnökségével Szatmárnémeti Pap István nyomdát állított föl. 1838-ban Gőnyei Gábor sajtója alól került ki az első román nyelvű nyomtatvány Szatmár vármegyében, Constantin Alpini Ioan Lemenyhez intézett üdvözlő versezete.

1780-tól Szatmár vármegye székhelye. 1828-ban 11 ezer lakosa volt, közülük 1800 zsidó. 1834-ben földrengés sújtotta. 1836-ban kaszinó, 1840-ben aggmenház, 1845-ben kórház létesült. A 19. század közepén évi hét országos vásárt rendezett. A sváb, ruszin, román és szlovák lakosság a 19. század folyamán nyelvében elmagyarosodott.

1858-ban alapították a dohánybeváltót és a dohányfermentáló üzemet ("fábrika"), amely egészen a 20. századig a város egyik fontos üzeme maradt. 1871-ben rendezett tanácsú város címet nyert, ugyanezen évben elkészült a Nagykárolyt Szatmárral és Debrecennel összekötő vasútvonal (1887-ben ehhez csatlakozott a Nagykároly–Sarmaság–Zilah, majd 1905-ben a Nagykároly–Mátészalka vasútvonal). 1887. május 6-án a város nagy része leégett, ezután alakult ki a belváros mai, rendezett képe. A híres piarista algimnázium mellett 1883-tól leányipariskola, 1893-tól polgári leány-, 1913-tól pedig polgári fiúiskola is működött. 1885-ben alapították a Nagykároly és Vidéke című politikai hetilapot, 1886-ban a városi ipartestületet, 1900-ban a Kölcsey Múzeumot, 1901-ben a város állandó színtársulatát (1908-tól önálló épülettel), 1905-ben a papírgyárat. 1904-ben vezették be a villanyvilágítást.

A zsidóság 1869-ben a status quo ante irányzathoz csatlakozott, de közülük 1881-ben kivált egy ortodox hitközség, amely 1883-tól egy később híressé vált jesivát is üzemeltetett. 1925-ben az ortodox hitközségből is kivált egy haszid csoport. 1934-től két híres jesivája is működött.

A román hadsereg 1919. április 18-án vonult be. 1923-ban megszüntették a piarista gimnáziumot, helyette felállították a román–magyar, majd román–német tannyelvű Vasile Lucaciu Líceumot, a polgári leányiskolát román tannyelvű algimnáziummá alakították, a polgári fiúiskolát pedig megszüntették, helyette inasiskolát hoztak létre. 1930-ban román tanítóképző is létesült. A két világháború között a szatmári svábok "visszanémetesítése" céljából itt működött a Gau-Amt elnevezésű német propagandaegylet. 1926-ban elveszítette megyeszékhelyi rangját és Szilágy megyéhez csatolták (1968-ban került vissza Szatmár megyébe).


Víztorony
A két világháború között új ipari üzemek alakultak. Így 1928-ban a Rekord gombgyár, amely 1960-ig működött. 1933-ban hozták létre az Ardealul olaj-, szappan- és vegyigyárat, amely a kommunizmus alatt is az egyik legfontosabb üzeme maradt. 1960-tól fő termékei az étolaj, az ipari olaj és az olajpogácsa voltak. A második világháború előtt ezeken az üzemeken, a papírgyáron és a dohányfermentálón kívül még három téglagyára, három malma és egy vajgyára is működött.

1936-ban a helyi Törekvés sportegyesület futója, Nemes Ferenc egyedüli atlétaként képviselte Romániát a berlini olimpián.

1945. október 25-én vonult be a román és a szovjet hadsereg. A háború után még hat évig határzár alatt állt. 1948-ban egy mindössze néhány évig működő magyar tanítóképzőt, 1952-ben pedig egy magyar líceumot alapítottak, amelyet 1959-ben összevontak a román líceummal.

A kommunizmus évtizedei alatt több új lakótelepet, összesen mintegy ötezer lakótelepi lakást építettek föl. Legfontosabb új ipari üzemei az Unio gépgyár (1977, kazánok, vasöntvények) és a Kraszna bútorgyár (1972) voltak, de létesült kekszgyár (1971), fonoda (1971), kender- és lenfeldolgozó (1972), konzervgyár (1977), tejporgyár (1977) és cukorgyár (1986) is. Az 1981-ben alapított juhtenyésztési kutatóközpontban Romániában egyedül foglalkoztak az erdélyi merinó juhfajta nemesítésével.


1995-ben kapott municípiumi rangot.

Forras : itt

Fotok







 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése