2016. szeptember 19., hétfő

Aranyszarvas fogadó Nagykároly



A helyi mágnás az épülettel feleségének, Zichy Karolinának, a kor ünnepelt szépségének szeretett volna kedveskedni, akit éppen akkor hozott haza Pestről. A nagyvilági élethez szokott dámának a vidéki kisvárosban is meg szerette volna teremteni a nagyvárosi élet feltételeit. A patinás épület hatalmas bálterme éveken át mulatságok, fogadások, kulturális események, színpadi előadások helyszínéül szolgált. A fogadóban  megyebálokat is  szerveztek, ugyanis abban az időben Nagykároly volt Szatmár vármegye központja. Az egyik ilyen megyebálon, 1846. szeptember 8-án ismerkedett meg és táncolt együtt először Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. A költő itt találkozott először későbbi barátjával, a világutazó Teleki Sándor gróffal is, akinek koltói kastélyában töltötték később mézesheteiket Petőfiék. Az ingatlan a 19. század utolsó negyedéig működött szállodaként, majd száz évig, az 1970-es évek közepéig városházaként használták. Az 1989-es rendszerváltás után a román hadsereg birtokába került. Nemrégiben azonban újra visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába. Jelenleg felújítás alatt áll és a tervek szerint újra városházaként fog működni.

1846. szeptember 8-án a Szarvas vendéglőben táncvigalmat rendeztek, amelyen Petőfi is megjelent. Itt voltak Térey Mari és Szendrey Júlia is, a „bál királynői." „Ott bilincselte le figyelmét a táncoló lányok egyike, a karcsú termetű, élénk szempillantással reá tekintő kedves alak, Szendrey Júlia." (Törökfalvi Pap Zsigmond, szemtanú). Júlia alig 17 éves, Petőfi 23. Találkozásukról Lauka Gusztáv (szintén szemtanú) ezt írta: „Riskó (Riskó Ignác, megyei jegyző) mutatta be őt Júliának, és Térey Máriának... Először látni együtt Petőfit és Júliát úgy, ahogy a táncvigalomban jelentkeztek."

Petőfi Sándor a nagykárolyi Szarvas fogadó (későbbi nagykárolyi városháza) Római Katolikus Kalazanci Szent József templom felőli emeleti sarokszobájának az ablakából pillantotta meg először Szendrey Júliát, majd a Szarvas fogadó dísztermében ismerkedett meg leendő feleségével és egyben legfontosabb múzsájával, akihez többek között a Reszket a bokor, mert..., a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? és az Itt van az ősz, itt van újra című verseit is írta...


Azzal, hogy a költő és Júlia első találkozásának a színhelye volt, a nagykárolyi Szarvas fogadó bevonult az irodalomtörténetbe, illetve ma is Nagykároly egyik legfontosabb történelmi nevezetességű épülete.

Forras : itt ...itt







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése