1879-re az alapítók elérték, hogy az addigi, nyilvános magángyűjteményt a székely közösség képviselői vegyék át hivatalosan, így az formailag is a székelység közös tulajdonává vált. Ekkor került az addigra több mint 9000 tételre gyarapodott gyűjtemény Sepsiszentgyörgyre. Fenntartását azóta – egyes időszakok állami támogatását vagy szélsőséges centralizációját leszámítva – a székely megyék, Sepsiszentgyörgy város, valamint egyéb helyi források biztosítják.
A Kós Károly tervezte mai főépület megvalósulásáig Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium fogadta be épületeibe az intézményt.
1881 és 1918 közt
Az intézmény Nagy Géza múzeumőrségének idején (1881–89) nőtt korszerű múzeummá. Megkezdik egyebek mellett a szakszerű székelyföldi régészeti ásatásokat, az erdélyi középkori falképek feltárását, a sepsiszentgyörgyi levéltári forrásközlést. Nagy Géza számos írását az egy évig (1883) általa szerkesztett helyi újság, a Nemere hasábjain teszi közzé. Ebben a periódusban jelenik meg a Székely Nemzeti Múzeum első jelentős kiadványa (Nagy Géza: Adatok a székelyek eredetéhez és egykori lakhelyéhez, Sepsiszentgyörgy, 1886). Ugyancsak ő indítja útnak A Székely Nemzeti Múzeum Értesítőjét is, de a kötetek megjelenésekor (1890–1902) már nincs Sepsiszentgyörgyön, 1889-től a múzeumőrök egészen 1949-ig a Székely Mikó Kollégium tanárai közül kerülnek ki.
1900-ban a Székely Nemzeti Múzeum a párizsi világkiállításon 95 tárggyal vesz részt. 1901-től 1923-ig múzeumőre, majd igazgatóőre László Ferenc, akinek köszönhetően a Székely Nemzeti Múzeum az európai régészet egyik jelentős intézményévé növi ki magát. 1908-tól társa Csutak Vilmos, aki 1924-től lesz az intézmény igazgatója. Az 1901–14. évekre példás évi Jelentéseket adnak ki. 1911-ben kerül be a mintegy 4200 kötetnyi Apor-könyvtár. 1911–12-ben épül fel a Kós Károly által tervezett impozáns múzeumépület, amelyet 1917-ben részben katonai járványkórháznak foglalnak le.
A múzeum a két világháború közt
Az 1916-os román betörés visszaverése után a Magyar Nemzeti Múzeumba, Budapestre menekített anyag 1922 októberében kerül vissza. 1924-ben a múzeum szervezetét alapítványként jogi személynek ismeri el a román állam is, ami az 1949-es kommunista államosításig érvényben marad.
1926-tól a Székely Nemzeti Múzeum Erdély magyar tudományos elitjét kapcsolja be gyűjteményeinek vonzáskörébe. Ekkor kerül sor a múzeum szakszerű rendezésére, majd gyarapítására és regionális kutatásra (a főleg Bányai János és Köntzei Gerő szervezte, 1928 és 1940 közti úgynevezett székelyföldi kutatóutakra, ezek egyben a második magyar regionális természettudományi kutatóprogram).
Félszázados jubileuma alkalmából a Székely Nemzeti Múzeum a két világháború közti kisebbségi magyar tudományosság legjelentősebb kiadványát bocsátja ki (Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Sepsiszentgyörgy 1929). 1930 és 1937 között létrehozza a (Balassagyarmattal holtversenyben) legrégibb magyar szabadtéri néprajzi múzeumot (az ennél korábbi romániai skanzen, a kolozsvári már 1929-ben megszületik, viszont múzeumi folytonossága később másfél évtizedre megszakad). 1935-ben Vámszer Gézával megvalósítja az első intézményes kisebbségi magyar műemlékfelújítást (Delne).
A Székely Nemzeti Múzeum komoly művelődésszervezői szerepet is játszik a két világháború közti időszakban. 1926–29-ben igazgatóválasztmányi tagja Benedek Elek, akinek utolsó mondata („Fő, hogy dolgozzanak”), a Székely Nemzeti Múzeumra vonatkozik. A második világháború kitöréséig közel hatvan rendezvényéről van adatunk, amelyeknek nagy többsége zenei-irodalmi műsorral oldott tudományos ismeretterjesztő előadás, illetve hangverseny.
Forras : wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése